diego rivera

Pár post-al ezelőtt említettem a házimozit, mint körbejárásra érdemes témát. Simán maradt volna a meg nem írt dolgaim között, ha csikszem november elején nem küldi el az alábbi plurkot:

Nem tudnám felidézni melyik volt az első dix kódolású mozgókép, sem azt hogy milyen számítógépről néztük. A formátum fogyaszthatóvá tétele felé vezető út első állomására viszont emlékszem. Vettem egy igen hosszú kábelt, és összekötöttem a desktop gépem VGA kártyájának video kimenetét a nappaliban lévő TV hasonló inputjával, a hangot pedig egy másik kábelen kiküldtem az erősítőre. Valamikor a múlt évezred végén  lehetett, fapadossága és a szobát keresztező zsinórok ellenére nagy volt az öröm.

Persze idővel rájön az ember a dolog kényelmetlenségeire, és ezzel szerencsére nem csak én voltam így. Egész iparág épült a codec köré, rengeteg különféle játékost készítve a divx-et nézni akaró tömegeknek.

Egy Philips DVP630-at vettem, ami a mai napig működik és játsza le a szabványok szerint kódolt divx/xvid tartalmakat, a technika viszont elrobogott a DVD minőség mellett. A nagyfelbontású TV-k pár év alatt mindent lesöpörtek, annak ellenére hogy eleinte viszonylag kevés tartalom volt megvásárolható vagy fogható rajtuk.

Időközben kineveztem a zajos PC-m médiaszervernek, deportáltam a legtávolabbi szobába, és wifi-n keresztül kezdtem el lejátszani a nagyfelbontású tartalmakat laptopról, HDMI kábellel küldve ki a képet TV-re vagy projektorra.

A megoldás gyenge láncszeme az operációs rendszer volt. Míg XP alatt tökéletesen játszotta a 720 soros minőséget a VLC player,  Windows 7 alól – valószínűleg driver problémák miatt – már kiszámíthatatlanul és megoldhatatlanul akadozot – és akkor a leghülyébb időpontban elinduló vírusírtóról vagy bejövő skype hívásról még nem is beszéltünk.

Pedig a VLC pofonegyszerűen összeköthető az iPhone-al, onnantól kezdve a telefon kényelmes távirányítóvá alakul, amivel a médiaszerver tartalmai közül kedvünkre válogathatunk.

A másik problémája a laptoppal történő lejátszásnak a fullHD minőség. Mint gyakorló szülő jelentős mennyiségű mozgóképet halmoztam fel fiamről. Az ilyen felvételek 100-szor beszédesebbek a fotóknál, legyenek a képek bármennyire jól elkapottak vagy megvilágítottak. Azt viszont még a gyermek érkezése előtt felismertem, hogy a VHS felbontás fölött igen rég eljárt az idő, ezért 3 éve egy kisebb vagyonért vásároltam fullHD felvételre alkalmas kamerát, amit azóta is szorgosan használunk – igaz közben az ára kb a harmadára redukálódott, de olyan pillanatokat sikerült megörökíteni vele, ami miatt bőven megérte a beruházás.

Egy probléma van vele. Az így rögzített anyagokat a kamerán kívül nem sikerült semmi más eszközzel akadásmentesen lejátszani. Nem vágásról, editálásról, feldolgozásról beszélek. A Windows alapú, dual core laptop 4 gigabyte memóriával sem képes a Sony féle AVCHD formátum élvezhető lejátszására. Itt jött a képbe csikszem plurkje.

Az igen hülye nevű A.C.Ryan PlayOn!HD-t nekem találták ki. Akadásmentesen lejátszik szinte minden formátumot FullHD minőségig. Kezelőfelülete nem különösebben design-os vagy szép, cserébe gyors és használható. A gyártó oldalára ellátogatva érdemes körülnézni a community fórumban, több mint bíztató a problémákhoz való hozzáállásuk és a termék körül szerveződött közösség nyüzsgése.

Ethernet kábellel kötöttem össze a routerrel, felraktam a legfrisebb elérhető firmware-t, azóta pedig tátott szájjal nézzük mit tud a TV-nk valójában, és hogy mennyit nőtt a gyerek két év alatt.

Az eddigi tesztek alapján a háttértár nélküli verzió ára egyértelműen “what a bargain” kategória. Minőségi,  formás, halk doboz, ami jól mutat a polcon, és egyelőre probléma nélkül kiszolgál bennünket. A vonatkozó fórumokon olvashatók részletes tesztek az egyes file-formátumok lejátszhatóságáról, nálam eddig egyszer akadt meg a lejátszás egy esős jelenetnél, ami az előző évek szívásaihoz mérve jelentéktelen probléma. Mivel nem tudtam hogy mire számíthatok sebesség terén, egy 500GB-os HD-val szerelt verziót vettem, amit ha nagyon akarnék akár médiaszerverként vagy letöltő gépként is lehetne használni, minimális fogyasztása és halk működése tökéletesen alkalmassá tenné rá.

Tudom, hogy a PlayOn!HD előtt is voltak már hasonló termékek a piacon, de azokhoz nem volt szerencsém, ezzel a dobozzal viszont úgy érzem jó időre megoldottam a médialejátszás problémáját.

Ma hajnalban Münsterben volt dolgom. A régi énem nagyon utálta volna a korán kelést és a hidegben mászkálást, új énemnek viszont minden extrém helyzet egy új lehetőség. Napokat gondolkoztam azon, milyen koncepció szerint kellene fotózni. Azt találtam ki, hogy a kézenfekvő éjszakai fények mellett éjszakai árnyékokra vadászok.

Ehhez elpakoltam egy állványt, egy rendszervakut és az új vázat. A full frame érzékelő és a magas ISO-n sem zavaró zajszint az 50 1.4-es obival együtt  simán enged rövid záridős éjszakai fotókat, így mozgó embereket is lehet komponálni a képre. A vakuval pedig olyan helyre is tudok éles árnyékot rajzolni, ahol az utcai lámpák és kirakatüvegek puha fénnyel terítik be a környezetet.

Utómunka minimális volt, raw konvert után vágtam és perspektívát korrigáltam ahol kellett, plusz extra kontrasztot kaptak a képek. A végeredmény a Night in Münster flickr set.

A low-key képek készítését rendesen megnehezíti, ha nincs kéznél fekete háttér. Mikor már nagyon untam, hogy a fényekkel a világos fal miatt kell trükközni, elkezdtem keresgélni.

A megoldást _nec-től kaptam. Az Ikeában viszonylag olcsón lehet fekete/fehér színű rolót venni.

Inkább műanyagnak tűnik mint pamutnak, ráadásul elég büdös, viszont nyeli a fényt ahogy kell. Elvileg van olyan verzió, ahol az egyik oldal fekete a másik pedig fehér, a helyi egységben viszont csak egyszínűt találtam. Tegnap este összeraktam és játszottam két almával és egy tükörrel.

Ma hajnalban befejeztem első nagyobb szabású fotós projektemet, aminek a latin “Nihil aeternum est” címet adtam. Ez magyarul annyit tesz: semmi sem tart örökké.

Néhány hete a nordkircheni kastélynál kirándultunk a családdal, nagyon szép őszi időben. A helyet – nem érdemtelenül – Westphalia Versailles-ának is nevezik. A kastélyt hatalmas park veszi körül szobrokkal, szökökúttal és mivel ez egy Wasserschloss így vízzel is.

A családi kirándulásokat akármennyire is igyekszem a megfelelő fényviszonyokhoz hangolni, rendre felülírja gyerekünk alvási ideje, így nem sokkal a déli órák után érkeztünk, tűző napsütésben. Turistafotózással nem is próbálkoztam, helyette sétáltunk és lőttem néhány családi képet a fasor árnyékában.

Nagyon megtetszettek a parkbeli szobrok, és elkezdtem gondolkozni egy hajnali fotózáson. Ködös, őszies, természetes fényekkel megvilágított sorozatot terveztem, de mire megjött a megfelelő idő, már egészen más járt a fejemben.

Tegnap napnyugtára értem a parkba, hátamon egy létrával, két állvánnyal, és az ehhez tartozó vakukkal, kiegészítőkkel. Úgy terveztem hogy alaposan körbenézek mire lemegy a nap, de olyan hirtelen lett sötét hogy a felszerelést felállítani volt csak időm.

Az embernagyságú szobroknak a kastélyből szűrődő halvány fény rajzolt sziluettet, az idillt pedig gallyrecsegés és földre koppanó vadgesztenye festette alá. Félelmetes volt. Hogy ne érezzem egyedül magam, twitteren közvetítettem az eseményeket.

Zseblámpám nincs, a kis ledes lámpát pedig otthon felejtettem így a fókuszálás nem volt egyszerű. Először a telefonom tettem a szobor lábához, annak kijelzőjére live-view módban manuálisan fókuszálva, de ez a módszer akkor működik igazán, ha a gép állványon van, hiszen a telefonért vissza kell menni ha nem akarom felhasználni a kompozícióban. A harmadik állványt viszont lusta voltam elcipelni az autótól, amivel kb egy kilóméterre sikerült parkolni.

Így azt találtam ki, hogy F18-on fotózok, ilyenkor már kb 3 méteres sáv éles, amibe még tök sötétben is esélyes beletalálni. ISO100-ra állítottam az érzékenységet. Ez, és a szűk blende persze nem kímélte a vakukat, de készültem tartalék akkumulátorral ezért nem aggódtam. Végig a fix 50-es objektívet használtam, általában 3-4 méterről, szemből fotóztam. Az alig látszó sziluettre próbáltam a legprecízebben kézzel fókuszálni, az eredményt pedig teljes nagyításban ellenőriztem a kijelzőn.

Eleinte teljes szélcsend volt, így tudtam ernyőt használni, a második vakut pedig csupaszon hagytam. Se gobo se snoot nem volt nálam, de még egy darab újságpapír se amit rágumizhattam volna, így igyekeztem az elhelyezéssel variálni, 105mm-re állítva a zoom-ot.

M-ben, 1/1 – 1/8 közötti teljesítményen villogtattam, próbáltam játszani az arányokkal, elsősorban az állványok közelebb – távolabb rakásával.

Volt szobor amiről egy expot készítettem, de a kutyáról 6-7 beállítás kellett amíg megtaláltam ami nekem tetszik. A szobrok egy része szemmagassában volt, ezeket volt egyszerűbb fotózni. A talapzaton állókhoz egy háztartási létrára másztam, ami elég instabil volt – arról nem beszélve hogy minden egyes módosításhoz fel-le kellett mászkálnom. A cuccaimat nem mertem lepakolni mivel a sötétben pillanatok alatt elkeveredtek volna, így az állványzsákkal és fotóstáskával a hátamon kommandóztam végig.

Félidőben megjött a szél, aminek nem örültem de az első állvány-dőlési kisérlet után azonnal lecseréltem az ernyőt softboxra. Törtem már ernyőt így nem kockáztattam. A softboxba nem kap bele a szél, viszont az állványomon szépen pörög. Néha a szemem sarkából csak annyit láttam, hogy egy nagydarab fekete szörny hirtelen elkezdi csóválni a fejét. Izgalmas volt.

Egy sor szobron sikerült végigmenni, este 10 körül elindultam haza. Az utómunka viszonylag egyszerűen ment, raw konvertben kicsit korrigáltam az expón, igazítottam a fényesség görbén, aztán vágtam, kontrasztot adtam rá és deszaturáltam ff konverzióként.

A flickr kezdőlapomat ideiglenesen galériává alakítottam, így néz ki:

A fotókat slideshow-ként pedig ide kattintva tudjátok végignézni. Rengeteg érdekes szobor maradt még a parkban. Egy ködös őszi reggelen, teleobjektívvel a hónom alatt lehet hogy meglátogatom őket.

már régóta akarok írni néhány témáról, de a különböző időrabló és haszontalan web2-es hülyeségeken kiélem a közlési kényszerem. aztán pár hete gondoltam hogy leírom miről írnék, de elsőre elég cikinek tűnt az ötlet.

erre azt látom hogy kelemenbandi felvállalta, rögtön utána pedig a web2-es szolgáltatások pioneerja, tapir is coming out-olt. azonnal éreztem hogy itt az idő lépni, leírom ami a lelkemet nyomja.

szóval ha nem lennék lusta, szívesen írnék egy képes összefoglalót arról hogy milyen szuper hely Texel szigete, amit a héten jártunk be.

lassan egy éve akarom megírni a saját házimozi megoldásomat, ami ugyan nem spanyolviasz de egy jókis összefoglaló lenne arról hogy lehet ésszerű keretek között maradva használható rendszert csinálni.

a nemlétező pszichológusom szerint jót tenne ha kiírnám magamból a laptop körüli szopórollert, kálváriámat vistától a sörön át win7-ig.

szeretnék egy összefoglaló postot a fotózásról, arról hogy mit gondolok róla, mit szeretnék vele, mit tanultam és mit kéne még tanulni. milyen cuccokat vettem, melyiket és miért szeretem használni, milyen projekteken jár az agyam és egyáltalán hogy mennyire megváltoztatott ez a hobbiból fajult mánia.

jó lenne egy összefoglaló németországról is, mik azok az apró különbségek ami miatt nagyon szeretek itt élni.

talán azzal hogy leírom motiválom is magam, de inkább elképzelhető hogy ez a rövid bejegyzés elég ahhoz hogy emléket állítsak a meg nem született postjaimnak. ámen.

az utolsó másfél hónap kb Chev Chelios tempójában telt.

elkezdtem egy postot írni hogy mit-mikor-merre, de annyira tömény, hogy olvasni is fárasztó, inkább megkímélek mindenkit. elég annyi, hogy 45 napból kb 3-at nem voltam sehol, azon kívül folyton utaztam. voltunk otthon, Bruges-ban, Rotterdamban, Brémában és jópár egyéb helyen is, ami a szorgosan vezetett 50mm-es fotóblogban pontosan nyomon követhető.

múlt hétvégén vendégül láttuk st_ark-ot és családját, akit a spottr-es srácokhoz hasonlóan a plurk-nek köszönhetően ismertem meg – nem kidobott idő a chatelés.

most volt egy éve hogy megvettem első tükrös gépem, azóta 27 ezer expót raktam a 40d-be. egyelőre jól bírja, de jövő héten érkezik a nagytesó.

ha minden igaz még egy nagyobb út előttünk van szeptember közepén, aztán pedig készülünk a második babára.

hétvégén dorfkirmes volt kis falunkban, ami kb a magyar búcsú megfelelője sok apróbb és néhány nagyobb különbséggel (mind pozitív).

olcsó csapolt pilst ittunk, sokféle kaját ettünk, jó hangulatban telt a három nap.