retouch
Vendégjárással telt el az utóbbi hónap, előbb magyar, majd német rokon lányok töltötték itt az őszi szünetet. Persze tudták mi vár rájuk, így elég sokat fotózhattam kültéren és beltéren is.
A képek feldolgozása kicsit lassan megy, mert közben retusálni is meg kell tanulnom. A feladatnak ezt a részét is legalább annyira élvezem, mint a fények beállítását vagy az expó gomb lenyomását.
Két jobban sikerült képről készítettem egy retus előtti és utáni verziót.
Persze még nagyon az elején járok a dolgoknak, de tetszik hogy végtelen számú jobbnál jobb ingyenes tutorial van fent az interneten, és a tanulás csak szándék és idő kérdése.


szép munka mindkettő!
a felső képnél, lehet, hogy azt a maradék fekete részt érdemes lenne levágni, még ha 3×4-es képaránnyal is (csak hangosan gondolkodtam)
köszönöm
ha lesz időm és kedvem az első képet újra megcsinálom, 1x-ről pont a jobb felső rész és a kontaktlencse miatt dobták vissza.
1×-nél én már kezdem feladni
a kihívás a lényeg, minél nehezebb annál jobb