diego rivera

Karnevál

Posted in Uncategorized by diegorivera on 2009. február 25.

hétvégén fotóriporterest játszottam, végigfotóztam a südlohni és münsteri karneválokat. flickr set-ek itt és itt. a tavaszi Schützenfest-nél is komolyabb buli, mindenki nagyon vidám (pils) és kedves (pils). a nagy vidámságban pedig a szokásos leülnek, énekelnek, előadják a grün-weisser partibus-t, idősek és fiatalok. komolyan mondom, kurva jó remek.

Karneval Münster

OMG

Posted in Uncategorized by diegorivera on 2009. február 20.

4,200 méter magasan Hawaii-on. egyszerűen csak odabasz. ide akarok menni, most.

more info, kuttyra hízik.

recently seen

Posted in Uncategorized by diegorivera on 2009. február 18.

a 2009-es filmnaplóban szorgosan gyűjtöm a friss élményeket, most pedig pár sorban megköpködöm az utolsó néhány filmet.

In Bruges – az utóbbi idők legnagyobb filmélménye, képi világból, érzelmekből és színészi játékból olyan hullámvasutat építettek, amin győzzünk kapaszkodni. egyértelmű all time top 10-es film, tavasszal megyek Bruges-ba.

Hancock – szánalmas szuperhős, aki képes cool-ból nevetségesbe átmenni, a rendező nem tudta kitalálni hogy drámát vagy vígjátékot akar, lett belőle katyvasz.

Vicky Christina Barcelona – emésztenem kellett egy darabig a látottakat, tetszik hogy mindenki mást lát a filmben. tetszik penelope alakítása, tetszik a fotózás és a mediterrán hangulat. nem hiszem hogy újranézem, de egynek mindenképp ajánlott.

[rec] – bírtam a Blair Witch Project-et, szerettem a Cloverfield-et, ezért meg egyenesen odavagyok. valóságosabb mint az előzők, jobban beránt, az ember meg csak néz. kegyetlen jó.

The Curious Case of Benjamin Button – kedves de lassú, vontatott, kissé érdektelen. Benjamin sodródik, amit el lehet nézni de nem nő az emberhez a karakter. egyáltalán nem maradandó élmény.

Slumdog Millionaire – ez viszont odabasz, gyönyörűen felépített, lendületes sodró mozi. minden a helyén van, feelgood a javából.

The WrestlerAronofsky érdekes tag, filmjeinek felét imádom, másik felét kifejezetten utálom. ez a másik fele, értheteten számomra a hype és az őrület ami körülötte van, unalmas, vontatott dráma, a rekviemhez tudnám hasonlítani, érdektelen, erőltetett és felszínes.

RockNRolla – Guy Ritchie iszonyat karaktereket tud írni, de rendezésben egyre kevésbé tetszik amit csinál. a filmből hiányzik a ritmus és a lendület, pedig próbálkoznak vele de nálam épp ellenkezőleg sült el, szétesik a sok száltól. persze a figurák igen jók, simán el tudnék képzelni velük egy jó alvilági sorozatot.

galcon advanced

Posted in Uncategorized by diegorivera on 2009. február 13.

bár a profi szinttől még messze vagyok, egy rövidebb szakdolgozatot azért már tudnék írni a Galcon-ról, ezért megpróbálom összefoglalni az eddigi tapasztalataimat. mivel 4 szereplős stratégiai játékról beszélünk, az alábbiak nem szentírás, elképzelhető hogy még több tapasztalattal nem ugyanezt az összegzést és tanácsokat írnám meg.

a legfontosabb az induláskori taktika, mint sakkban a nyitás, sok mindent meghatároz.

a bolygórendszerek teljesen random készülnek, néha nagy zsíros alaptérképet kapunk, máskor kis csökevény, nehezen elfoglalható bolyógokkal kezdünk.

az első pár másodperc döntő. ha nagy és könnyen bevehető bolyóg vannak körülöttünk, terjeszkedni kell. ha viszont csak mi vagyunk ilyen szerencsések, akkor azonnali rush-ra számíthatunk, jó esetben csak egy, rosszabb esetben több játékostól is.

ezért az első pillanatban el kell dönteni hogy melyikre érdemes menni, illetve fel kell mérni hogy az ellenség mit léphet. ha kényszerhelyzetben van, nincs nagy bolygó körülötte, akkor azonnal betámad, ilyenkor ha túl gyorsan terjeszkedtünk már el is veszítettük a játékot, dacára annak hogy 3-4 nagyobb bolygót is bekebeleztünk akár.

ha azt látjuk hogy az ellenség betámad, és még nem vagyunk elég erősek, a legjobb taktika ha nem hagyjuk elpusztulni a sereget, hanem 100%-on átmegyünk az ő kezdőbolygójára, így kvázi helyet cserélve. ha ezt nem lépjük meg, akkor a másik két játékos abban a pillanatban elindul ellenünk, ahogy megsemmisítettük egymás ütőerejét.

fentieket figyelembe véve tehát zsíros helyen kezdeni egyáltalán nem főnyeremény, könnyű elrontani a jó pozíciót.

persze alap dolog, hogy a pálya másik végét random nem támadjuk, az oda utánpótlás nélkül küldött erők olyan mintha az ablakon dobtuk volna ki.

a másik eset, ha nincs hova terjeszkednünk már az elején. ilyenkor egy dolgot tehetünk, ami kis költséggel elfoglalható kisbolygó azt bekebelezzük, és várunk hogy mi történik.

ha két szomszédunk egymásnak megy még az elején, és voltak olyan bolondok hogy a fősereget beáldozták, nincs más dolgunk mint a home planétán kisebb erőket hátrahagyva nekimenni a legközelebbinek, és átvenni az irányítást a bolygói felett. a negyedik játékos is ezt fogja tenni a másik legyengülttel, ezért ebben a scenarioban szinte azonnal eljutunk a végkifejletig.

a végkifejlet az 1vs1, ilyenkor szinte minden terjeszkedésbe ölt űrhajó pocsékba megy, egy dolgot tudunk tenni támadni ész nélkül. persze a logisztikára érdemes figyelni, amikor kiegyenlítettek az erőviszonyok, akkor a legrosszabb amit lehet csinálni a mindent-kijelölök-és-egy-bolygóra küldöm taktika, ésszerűbb ha pók módra ezerfelé mutogatva mindíg a közelebbi bolygókról visszük az erőket.

visszatérve a kezdésre, ha fentiek nem következtek be, kialakul az állóháború.

ez olyan helyzet, amikor minden fél arra vár hogy más kezdeményezzen, más égesse el a fő seregét, így aztán könnyűszerrel átveheti az uralmat a bolygórendszer felett.

ilyenkor a legjobb taktika ha mi vagyunk a legtürelmesebbek. nem tanácsos az ellenfél közelében lévő bolygókat bekebelezni, mert ez egyértelmű kihívás, pillanatok alatt kiprovokáljuk az ellenlépést.

helyette tegyünk úgy mintha nem is jászanánk, érdemes az erőfitogtatást is hanyagolni, lapuljunk amennyire lehet.

ha kezdene unalmassá válni a dolog, átvehetjük a kezdeményezést, erre három mód van, mindegyik kockázatos de mindhárom magában hordozza a könnyű győzelem lehetőségét ha ügyesek vagyunk

– keressünk egy olyan bolygót ami két ellenfelünk között van, tőlünk távol esik és még nem kebelezték be, mert drága (jellemzően 40-50 egységbe kerül). egy kisebb bolygónkról egy kicsivel több egységet beáldozva foglaljuk el, majd dőljünk hátra és nézzük ahogy emiatt az egy bolygó miatt egymásnak megy a két szomszéd

– gyűjtsük össze a flottát, 100%, és egy távoli, ideális esetben még el nem foglalt kisbolygót célozzunk be. ahogy elindult a flottánk surrender-el adjuk meg magunkat, minden bolygónk szabad prédává válik néhány ottmaradt egységgel. az ellenfél nagy valószínűséggel nem jön neki a kisbolygónknak, hiszen nem kockáztat több száz egységet, viszont azonnal nekiindulnak elfoglalni az üresen hagyott bolyókat, és már el is kezdődik a civakodás, nincs más dolgunk mint megvárni amíg a leggyengébb mindkét – mindhárom csapat. nagyon fontos hogy jól időzítsünk, se előbb se később nincs esélyünk ellenük.

– nagyon profiknál láttam, hogy nem is foglalnak el bolygót, csak kiküldik a csapatokat a világűrbe, és addig cirkálnak amíg le nem gyengül az ellenfél az időközben beindult háborúban. legtutibb megoldás, de igen ügyesnek kell lenni a manőverezéshez.

egy másik lehetséges scenario, ha az állóháborúban hárman maradunk, két kisebb és egy nagyobb birodalom. minél tovább várunk a nagyobb annál erősebb, egyedül nincs esélyünk ellene, a kisebbnek meg nekimenni öngyilkosság. ilyenkor az a taktikám, hogy finoman, néhány egységgel megpiszkálva a nagyot, és csapatokat a nagy közelébe csoportosítva jelzem a másik kicsinek, hogy mi a szándékom, ha egy kicsit is tapasztalat észbe fog kapni hogy neki is az egyetlen esélye ha együtt megyünk neki a nagynak. aztán ahogy a nagy legyűrhető szintre gyengült, nyomban neki kell menni alkalmi szövetségesünknek is.

egyelőre ennyi, fentieket betartva általában a csaták 60-70%-át sikerül megnyernem, persze ha valami nagyon profi jön akkor csak nézek hogy mi történik.

ilyenkor azt szoktam, hogy az elején megpróbálom kamikaze módon kiiktatni a profit, és lesz-ami-lesz alapon meglátom hogy ezután mi történik.